Egyszer eg nő ment haza felé bevásárls után. eg régivonat állomás mellett haladt el,mikor észre vett egy kislányt az állomáson egy padon üni. Oda megy, látja, a lány régies ruháját, kis plüssnyúl a lány kezében, a másik kezét az ölében tartotta, lábáta padról lógatta. Olyan 5 év körüli kislány volt. A nő megkérdezi mit keres itt a lány egész vidáman elmondja, hogy anyukája mondta neki, hogy várja meg. A nő gondolta vára kislánnyal, megkínálta almával, de az illedelmesen elutasította. Végül a nő elközönt tőle és haza ment. Utána olvasott a régi vonatálomásnak. Több haláleset is volt. Köztük egy olyan, mikor egy kislánya nyusijávl játszott, aztán egy sietős ember véletlen a sínek közé lökte, a lány hiába sírt, hogy segítsenek neki, mindenki a saját életét nézte inkább, főőleg a közelgő vonat miatt. A kislányt elütőtte még hozzá úgy hogy nem sok maradt belőle. Az anyukája a nagy sikitozásra ért oda, tudta, hogy lánya van a vonat alatt, megpóbáltakiszedni,de a gyors vonat egyikrészébe bele akadt a nő ruhája és elég rendesen végig vonszolta a nőt, amíg még él. Miközben olvasta a nő a történtet könnyek folytak végigarcán. Azóta mindennap eljár az állomásra és a kislány minden egyes nap ott ül a padon, minden nap ismeretlenül néz azasszonyra, és csak annyit mond: Anyu, mondta hogyvárjam meg itt.

 A RÉM

EGY ESŐS NAPON EGY CSAJ NÉZ EGY HORRORFILMET.MIKOR VÉGE VAN ELMEGY ALUDNI.EGYSZERCSAK HALLJA HOGY RECSEG A PADLÓ.KIMEGY MEGNÉZNI,NINCS OTT SENKI.VISSZAMEGY ALUDNI.HALLJA HOGY NYIKOROG AZ AJTÓ.KINYITÓDOTT AZ AJTÓ.MEGFORDUL ÉS LÁTJA HOGY A RÉM AZ A FILMBŐL.NAGYON MEGIJED.ELKEZD SZALADNI DE MINDENHOL OTT VAN.A RÉM ELKAPJA ÉS LETEKERI A FEJÉT.REGGEL A SZOMSZÉDOK VMI ROTTHADÓ SZAGOT ÉREZNEK.BENYITNAK ÉS LÁTJÁK HOGY A CSAJNAK LE VAN TEKERVE A FEJE ÉS A FALRA VÉRREL EZ VAN ÍRVA:MOST TI KÖVETKEZTEK!!!

Van egy barátnőm Alexa. Az ő anyukáját Annának hívják. Amikor megismertem a lányt az anyja azt állította, hogy médium. Persze... gondoltam magamban. Tőlünk egy utcániyra laktak. Amikor kicsit jobban megismertem Alexát egyszer átjöttek a szüleivel vendégségbe. A mamám a kertünk hátsó részében egy kis házban lakik. Egy ideje arra panaszkodott hogy dohos szagot érez amikor a háza nappalijába lép. Már egy csomószor megnéztük mi is és mi is éreztük a szagot. Az eész szobát átkutattuk, de nem volt semmi olyan dolog, ami dohos szagot árasztott volna. A papám 4 éve halt meg. Gyilkosság. Kirabolták a házunkat és az övéket is. Papám éppen hazaért amikor meglátta a rablót. Leszurták a küszöbön. Szóval Alexa és Anna megnézték a házunkat és mama házába is benéztünk. Mama nappalija felé tartottunk, amikor Anna megállt és mélyeket kezdett lélegezni. Amikor Alexa be akart lépni a nappaliba rákiáltott, hogy álljon meg. Elmondta, hogy azért van dohos szag, mert egy ősz hajú férfi aki halott az fekszik a küszöbön. Anyu és én kinevettük, de mama elgondolkozott. Betuszkoltuk Annát a nappaliba. Ott volt egy kép a papámról. Felkapta és odarohant a küszöbhöz. Azt mondta: - Nézd Károly (ez volt papa neve) hogy hasonlít rád az unokád és az arcom mellé fogta a képet. Megkérdezte, hogy szeretnék e papával beszélni. Nem hittem ebben az egészben. Igent mondtam. Leült... és egy lapot vett és ceruzát. Leírt egy sort. Aztán annyit mondott : - Károly várlak. Ekkor szél kezdett fújni a szobában és Anna zöld szemei vörösen kezdtek égni. Sokkot kaptam. A keze megmozdult és ezt írta remegő kézírással: Mindíg vigyázni fogok rád! Mama felsikoltott! Erre Anna visszajött a révületből. - Ez a nagyapád kézírása. mondta rémülten. Azóta vagyok Alexa legjobb barátnője és már az Anyjának is hiszek. Igen ez teljesen igaz!!! 

 

Nemrég a barátainkkal szellemet idéztünk...persze csak hülyeségből de senki nemgondolt arra h aznap mifog történni..a netről kinyomtattunk egy papírt idézésekkel és a folyamatokkal:

egy kis plédet leterítettünk és arra ráültünkidéztünk..nemvolt semmi különös,egyben csalódottak is voltunk h nemtrötén semmi félelmetes/izgi dolog.

Egy fél órával utána hűvös szellő járta át a szobát..és mindenkinek furcsa érzése támadt,hangokat is hallottunk és nemvalószínű h csak bebeszéltük mert párperccel utána ahogy kimondtuk h van valaki rajtunk ívül a szobába leesett egy pohár az asztalról ami, majdnem az egyik barátunkat találta el de ő abban a pillanatban állt fel...

utána olvastunk ennek a furcsaságnak:

"ha megérkeznek, hűvös szellő járja át a szobát és az embereknek külön furcsa érzése támad  a szellemmel kapcsolatban"

aznap senki sem mert elaludni.

utána többször is idéztünk de egyszer sem történt ezután ilyen szellemjárás.

 

               Az erdőben...

                                           Egy osztály tragikus története

egynap egy osztály elment kirándulni az osztályfőnökükkel.Egy közeli erdőben ütöttek tábort.Este lefeküdtek aludni de az egyik fiú kiment hogy megijessze a lányokat.Furcsa hangokat hallott a bokorból.Odament a bokorhoz é ekkor egy fekete alak ráugrott és megölte.Reggel holtan találtákmeg.Kb 5 cm-s csíkok húzódtak 8 méterig és utána eltüntek.A fiúk nem tudtak semmiről.2. nap  éjszakáján a telihold sárga volt és fény vete körül.Már éjfél körül járt amikor az egyik fiú felébredt a faházban és meglátott egy nagy feketés alakot az ablakban.Gyorsan felakart ébreszteni mindenkit de a többiek már javában aludtak.Ekkor a szörny ami egy nagy emberevő növény, eg hibrid volt.Csak a mozgó embereket látta.A fiú reggel felébredt és azt hitte az egészet csak álmodta de amikor felakart kelni észre vette hogy körülötte minden csupa vér.Benézett a takaró alá de nem tudott felkelni mer nem voltak lábai sem kezei és lassan elvérzett.A növény visszament a bokorba.3. nap reggel a lányok felkeltek és az egyiküket elkapta és tudták hogy megfogja ölni ezért vissza rántották.Este a növény már nem jött vissza de az egyik lány elment a közeli kúthoz és vizet akart hozni.Lenézett a kútba és egy fekete hajú lány űlt benne.Berántotta a kútba és megölte.Aznap este a lányok már nemtudtak elaludni ,összepakoltak és elfutottak.Amikor hazaértek már reggel volt és a hiradóban egy rettenetes dolgot mutattak."Egy erdei táborban egy tömeggyilkos járt és mindenkit megölt akit csak talált.Egyetlen túlélő volt az osztályfőnök akinek sűrgős ügyben elkellett utazni és  4 lány akik aznap este elmenekűltek"De a gyilkost soha többé nem látták azt mondják még ma is az erdőben van és áldozatait keresi.

 

Egyszer régen volt egy kislány aki az apukájával élt.Volt egy nagy boltjuk.Egy nap, az apa elment dolgozni.A kislány otthon maradt.Tv-zgetett egy darbig de megunta.Így hát unalmában kiment labdázni.Az apukája nyitvahagyta a kerítést.Hosszas labdázás után a labda kigurult az útra.A kislány(Syndey)kifutott érte.Jött egy motoros.A kislány nagyott síkított ami elhallatszott nagyon sokáig.Mire az apuka hazaért a munkából a kislány az út közepén feküdt vérbefagyva.Körülötte rendőrök és helyszínelők mindenütt.2 év telt el már a halála után.Az apukájának volt egy állandó vevője aki az erdőszélén lakott.Egy éjszaka a nénihez bekopogott egy kislány. Kért egy pohár vizet.De mire a néni odaadta volna neki a vizet,a kislánynak hült helye volt.Másnap is ugyanez volt.Harmadnap reggel a néni elment a kislány apukájának a boltjába.A pult fölé ki volt rakva egy kislány képe.Megkérdezi a néni:-Szép kislány a maga gyermeke?

-Igen de sajnos 2 éve meghalt.

Ezen az este a néni egy pohár vízzel várta a kislányt.Jött is.A néni megkérdezte tőle mikor odaért:-Szellem vagy?

-IGEEEEEEEEEEEEEEN!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!4

Jenna rémálma Jenna imádja a bulikat!! Pont ma közölte vele az anyja hogy sürgős konferenciára kell mennie,és csak másnap érnek haza,és az apja is elkíséri! -de kislányom NINCS buli! Rendben? -Oké! Mit is gondoltál? Miután elmentek a szülők, Jenna bulit rendezett Meghívott 10 embert :Jasont,Parkert,Maryt,Elenát,Vickyt,Georget,Davidet,Robit,Suet,és Katet még rendelt pizzát ,puncsot megcsinálta a díszletet,már meg is érkeztek a vendégek! El is kezdődött a buli,(mindenki atom részeg volt kivéve Jennát és Sue-t amint buliznak elmesélnek néhány rémtörténetet és mindenki megijed tőle!de amint jenna kimondta az utolsó szót a történetből ,lekapcsolódott minden!!a srácok nagyon megijedtek!Ordítottak!A padlásról is hangok jöttek!Elena és Jason felmentek megnézni,de nem tértek  vissza SOHA!ezekután felment mindenki a padlásra kivéve persze jennát ,és ott maradt vele George is!--egyszóval csak ők maradtak!de miután eltelt 40 perc felmentek, és ott volt mindenki csonka teteme...kivágva a szemük kilenc ujjal!! Ekkor előtte van egy levél amiben szemgolyók és ujjak vannak!--és az van ráírva nézz hátra!George már halott volt!! És a csaj előre fordult és beledögtek egy kést! REGGEL JENNA FELKELT! Ó dejó Istenem csak álomdtam! Ekkor az anyja közli vele gogy el kell utazniuk egy konferenciára az apjával!!! :O

Egyszer egy nagy-nagy villában élt egy család.Egy nap egy masszőr nő jött a házhoz,és 2 év ingyen maszírozást ajánlott fel.A férfi és a nő ezt az ajánlatot elfogadta.Ott kezdődtek a gondok,hogy kb.2 hét múltán már kért pénzt a masszőr.Egyre feljebb vitte.De ebbe nem egyeztek bele,így nem fizették ki azt amit még ki kellett volna.Elment a masszőr,de 1 hónapra rá visszajött éjjel,amikor a férje kiment vizet inni,megölte a feleségét.Minden vérben úszott amikor visszament a férje,és ezt a két iker kislány is látta.A falra pedig nagy betükkel fel volt írva:MERT NEM FIZETTEK!! Mikor már mindezt elfeledték,akkor a férfi elkezdett buliba járni,azaz csajozni.Amikor hazament,halott felesége szeleme felírta a falra,HAGYD ABBA A CSAJOZÁST KÜLÖNBEN.. A férfi nem értette,és nem hagyta abba.A nő pedig már megsokalta ezt,és megint felírt valamit a falra: TE AKARTAD!!! A férj elment dolgozni másnap kocsival,és hazafelé menet nem villogott a sorompó.A férfi átment,de jött egy vonat,a férfi pedig meghalt. A két kislány reggel a hírekbe látta,hogy apjuk balesetet szenvedett,nagyon gazdagok voltak,és elköltöztek az erdő szélére,egy kunyhóba.Ott egy öregember lakott,akinek a felesége meghalt,ezért felakasztotta magát annyira egyedül volt.A két kislány pedig azt a házat vette meg.Amikor az egyik kislány szorgosan pakolgatja a zacskós kajákat,valaki kopog,és kinyitja a másik az ajtót.Hát egy öregember az,aki egy üditőt kért.Az a kislány amelyik pakolgatta az ennivalókat,megtalálta az öregember képét.Oda megy az ajtóhoz,és megkérdezi tőle,nem-e az övé ez a kép.Az öregember azt feleli,de az enyém,egykor én laktam itt.Az öregember már nem is akar üdítőt inni.és azt mondja: Inkább nem akarok bemenni.Köszönöm! A kislány nagyon ragaszkodik ahhoz,hogy bemenjen az öregember,mert nagyon jószívük volt,megakarta fogni a kabátkáját,és úgy behúzni,de ez rosszul sült el.Nem tutta meg fogni a kabátját,mert átnyúlt rajta.A kislány nagyon megíjedt,mind a kettő,és egy nagyon-nagyot sikítottak.Ott volt az asztalon a kés,hát belepróbálták szírni,de ez nem sikerült,az öregember pedig annyira sokalta már,hogy megölte a két kislányt.A nagyvilágban rengeteg játék babát készítettek, manapság is sokat gyártanak és rengeteg gyerek játszik velük. Régen még csak egy egyszerű kitömött, ruha baba is legalább akkora örömöt tudott okozni egy kisgyereknek, mint napjainkban ezek a modern vackok, amik már a hugyozástól a szarásig, már mindent tudnak, a végén odajutunk, hogy hányni is tudnak majd, persze ez a morbid oldala ezeknek a játékoknak, mert valójában nagyon aranyosak és szeretni valóak, és ami a legfontosabb, lefoglalja az izgő-mozgó gyerkőcöket. Élt egy hiperaktív kislány, aki egy napon kapott egy játék babát és az annyira sokat játszott vele, hogy lassan, de biztosan elmúlt a betegsége, az orvosok szószerint csak néztek, hogy ez hogy történhetett, a lányt végül egy kocsi ütötte el, nyolc éves korában. Ez a történet nem erről a lányról szól. Az előbbi kis leírásból csak arra akartam felhívni a figyelmet, hogy okos ember volt, ki feltalálta a játék babákat, ez egy hasznos találmány, nem, mint egyes hülyeségek. Ám egy ember nem egy közönséges babát talált az utcán és akkor még nem tudta, hogy súlyos következményei lesznek ennek… A tél csípős levegője megcsapta a fiatal és bájos lány arcát, ki barátaival és kisöccsével haza felé tartott az iskolából. Hó még nem esett, de nagyon hideg volt, bár még a hőmérő higanyszála nem csökkent 10 fok alá. Natasha kezeire lehelt, hogy felmelegítse azokat, mert már szinte elfagytak. Natasha egy tizenkét éves, öntudatos, szép, kedves lány volt. Egyenes, rövid, vörös haja, akár a rubin, szemei kéken ragyognak, mint a tenger, mosolya elbűvölő, a szenvedély és barátság sugárzik arcáról. Vékony testalkatú, alacsony kislány, az osztályban majdnem a legalacsonyabb, ezért sokszor piszkálták is, de ezeket a sértéseket és vicceket könnyedén hárította vagy meg sem halotta őket. Hosszú ujjú, világos rózsaszínű inget viselt és bordó miniszoknyát, hátán az iskola táskájával. Elég nyáriasan öltözködött, ahhoz képest, hogy tél volt, de mindig hasonló ruhákat viselt, az évszakoktól függetlenül, persze a józanész határán belül, mert ő sem járt térdig érő hóban, szoknyában és topban.

 Hírtelen dermesztő hideg szél érintette meg lágyan az arcát, amire felfigyelt és megállt a járda közepén. Barátnője, Susan, utolérte, ki pár lépéssel le volt maradva két fiúval az oldalán. Mind a négyen osztálytársak, kik az ötödik osztály tanulói voltak, ezen felül még a legjobb barátok is. Susan magas és vékony termetű lány, ki pár hónappal megelőzte Natasha-t, így ő idősebb. Susan sárga, vastag pulóvert viselt és farmer gatyát, nem tűrte olyan jól a hűvös levegőt, mint barátnője. Hosszú, egyenes, szőkésbarna haját a szél vadul fújni kezdte, arcáról mindig naivitást lehetet leolvasni, viszont nem volt az, de jó szívű és önfeláldozó.
- Hírtelen nagyon lehűlt a levegő. – szólalt meg Natasha.
- Igen, azt mondják lehet, hogy hamarosan havazni fog. – mondta az egyik fiú William, mikor odaért a lány mögé.
- Jaj, ne már! – durcáskodott hangosan. – Az nem jó.
- Nem szereted a telet? - kérdezte a másik srác, Patrick.
- Az ilyen hideget nem szeretem.
- Azt még megértem, hogy nem szereted a hideget, de az sehogy sem fér a fejembe, hogy miért hordasz ilyenkor is rövidszoknyát? – kérdezte gondolkodva Susan.
- Hát izé… tudod hogy megy ez, ha egyszer lánynak születtél, akkor muszáj egy… - magyarázkodott Natasha.
Hangos nevetés szakította félbe mondani valóját, ugyanis Patrick fantáziája beindult és nem bírta magában tartani, önelégült arccal beszélni kezdett:
- Ne is folytasd, tudjuk, mit akarsz mondani, egyszerűen azért hordasz ilyen rövid kis szoknyát, hogy jobban lássuk a… - mondatát nem tudta befejezni, ugyanis váratlanul Natasha kivörösödött arcal, lábával a fiú leggyengébb pontját rúgta meg teljes erejéből, amitől Patrick összecsúszott a betonútra, majd halkan motyogott tovább – Úgy látom ma is a piros a szenvedély kizárólagos színe.
- Öregem, tartanod kéne a szád néha, mert a végén sosem lesz gyereked. – gugolt le mellé William.
- Különben is bordó. – szólalt meg Natasha még kicsit mérgesen. – Matt már megint merre kószál? Matt! Hol vagy? – kiáltotta hangosan. Matt a kisöccse volt, nyolc éves, egy suliba jártak és nővére feladata, hogy mindig oda figyeljen rá és vigyázzon a fiúra, amióta anyjuk meghalt pár éve. – Matt!
- Itt vagyok. – integetett az utca végéről.
- Mi a fenét csinálsz ott? – érdeklődött testvére.
Natasha és Susan oda sétáltak hozzá, majd meglepődtek, mikor észrevették Matt mit bámult annyira, egy játék babát. Ott pihent egy kuka tetején, piszkosan és rongyosan, régi, ruha baba volt, piros pír az arcán, hosszú, göndör, szőke haj, hideg tekintet és rózsaszín szoknya volt ráadva, piros masnival a hajában.
- Ez igen, hisz ez egy meseszép játék baba. – mondta Susan.
- Komolyan mondod? – lepődött meg Narasha – Nézz rá, tiszta mocsok és még öreg is. – elégedetlenkedett.
- Én találtam meg, tehát az enyém! – szólalt meg Matt.
- Mi? – döbbent meg – De te fiú vagy, minek neked egy játék baba? Egyébként is ne vegyél föl olyat, amit más eldobott!
- Ne má! – erőlködött a fiú.
- Na! Ennyi volt, mára végeztünk, menjünk haza! – parancsolta Natasha.
- Akkor viszont össze kéne szedned magad haver! – javasolta William barátjának.
- De még mindig nagyon fáj. – motyogta a földön Patrick.

Patrick szintén tizenkét éves srác volt, kicsit hosszú, dús, fekete haja mindig belelógott az arcába, vékony, de erős testalkatú, és körülbelül egy magas Susannal. Vörös színű, sárga ujjú dzsekit viselt, alatta kék pólót, ami nem volt betűrve gatyájába, ezért kilógott dzsekije alól, ez elég hülyén állt neki, de szerinte ez menő dolog. Szürke szabadidőgatyát hordott és a rengeteg zsebbe egész hétre való kaja elfért volna. Patrick szókimondó és vicces ember volt, jelleméhez hozzá tartozott az a kellemetlenség, hogy magát szívdöglesztőnek, a lányok bálványának tartotta, pedig nem így volt. Mindig udvarolni kezdett egy csajnak, ha elbűvölő volt, ezért esett meg az, hogy nőcsábász lett belőle, persze mindig kosarat kapott tőlük, mert mindig túlságosan elbízta magát. Viszont nagyon jó barát, kedves, önfeláldozó típus, bár ezek a tulajdonságok csak nagy ritkán jelentkeztek nála, akár csak a tünetek a betegségek előtt.

Legjobb barátja William volt, kivel már óvodás koruk óta ismerik egymást. Natashaval és Susannal az iskolában találkoztak először, mikor osztálytársak lettek és az óta így négyen nagyon jó barátok lettek.

William egy visszafogott, kissé félős gyerek volt, de akiket szeretett, azokért bármire képes volt. A számítógépek azok, mik őt érdeklik és él-hal értük, éjjel nappal a gép előtt ül, kivéve akkor, mikor a többiekkel lóg máshol. Jó tanuló, nem, mint Patrick, ki igencsak lezserül veszi a dolgokat. William szemüveget viselt már második osztály óta, fején mindig kék baseball sapkát hordott, barna, rövid haja sosem látszódott alóla, zöld kabátját állandóan úgy óvta, mintha valami hihetetlenül drága vagy fontos dolog lenne, ki tudja miért. A kedvenc kék gatyájáról már nem is beszélve, teljesen ruha mániás volt, vagy legalább is nagyon féltette őket, Patrick sokszor is fenyegette azzal, hogy összepiszkolja a ruháit, ha nem segít neki ebben vagy abban, de előfordult, hogy csak pusztán szivatásból csinálta ezt.
Beesteledett, a levegő még jobban lehűlt és olyan sötét lett, mintha már tíz óra is elmúlt volna, pedig még hét óra sincs. Natasha megcsinálta a házi feladatokat és neki látott a vacsora elkészítéséhez. Édesapja nem rég ért haza, majd fáradtan dőlt el a kedvenc fotelében. Üzletember volt, sokszor ment tárgyalásokra és ezért nem volt túl sok ideje, de mióta elvesztette feleségét, egyre több időt próbált szánni a gyerekekre, de még így is lányának kellett ellátni a házi munkákat. Natasha szerette apukáját, mindenre képes lenne érte, akárcsak kisöccséért, mikor elhunyt édesanyja, mindhárman együtt vészelték át azokat a szörnyű időket. Túl korán vesztették el őt, egyikük sem volt erre felkészülve, de apjuknak és barátaik segítségével átvészelték a múltat, végül felvették a régi élet fonalát, vagy legalább is megpróbálták. Mattre azóta nővére ügyel, a fiú minden egyes lépésére, szinte az anyja lett mára.

- Hmm… ez aztán nagyon finom volt. – szólalt meg Matt az asztalnál – Köszönöm szépen a vacsorát! – mondta, majd felállt és felrohant a lépcsőn.
- Örülök, hogy ízlett. – elégedett meg magával Natasha – Megint nem etted meg a zöldborsót! Matt azonnal gyere vissza és fejezd be a vacsorát! – üvöltötte fel neki a lány mérgesen, miközben apja áttette a maradékokat az ő tányérjába és neki látott az elfogyasztásukhoz. – Apa te meg mit csinálsz?! – háborodott fel, mikor meglátta mi történt.
- Az öcséd ezt már úgy sem eszi meg. – magyarázkodott nyugodtan.
- Jól van. – mondta kicsit durcásan – Majd ha befejezted, akkor légyszives hozd oda a mosogatóhoz a tányérodat! – kérte.
- Rendben van. – válaszolta teli szájjal.

Fél órával később, miután mindenki befejezte a vacsorát, Natasha már majdnem végzett a mosogatni valóval. Édesapja a nappaliban olvasott egy újságot, mialatt ment a tévé, majd lány szerényen kiszólt a konyhából:
- Apa figyelj csak!
- Igen?
- Anya igazán jókat főzött, ha jól emlékszem, bár még kicsi voltam.
- Igen, jól emlékszel. – meglepődött, amiért ezt most felhozta lánya. – Miért kérded?
- Hát tudod, csak azért, mert kíváncsi vagyok, hogy az én főztöm van-e olyan jó, mint az övé volt?
- Úgy főzött, ahogy te, büszke lenne rád.
- Akkor jól van. Jól esik, hogy ezt mondod. – elégedett meg magával, miközben levette a kötényt és kijött a konyhából. – Ha még éhes leszel, tettem félre egy kis maradékot. – állt meg az ajótban.
- Rendben van, köszönöm szépen. – mondta kinézve az újság mögül.
- Jó éjt!
- Szép álmokat!

Natasha lassan kiballagott a konyhából, át a nappalin, ki a folyosóra, hogy felmenjen az emeletre, ekkor váratlan dolog történt. A komódon ott pihent az a baba, amit Matt vett észre még délután az iskolából jövet. A lány először nagyon csodálkozott, hogy vajon hogyan kerülhetett az oda, majd bevillant neki, hogy öccse mennyire oda volt érte.
- Ezt nem hiszem el. Haza hozta, pedig mondtam neki, hogy hagyja ott! – mondta csalódottan. Oda lépett a játék baba elé, majd gondolkodott, hogy mit csináljon vele, majd észrevette, hogy az arcán van egy sötét folt. Elővett egy ruhazsebkendőt és letörölte vele a piszkot, hogy ne legyen olyan mocskos. Elmosolyodott, mert emlékeztette őt az első játék babájára, amit még anyukájától kapott régen. Egy darabig elragadták az emlékek, majd mély levegőt vett és szigorú tekintettel felszólt öccsének – Matt azonnal gyere le!
- Mi az már megint? – kérdezte Matt leüvöltve.
- Nem mi az már megint, hanem gyere le, ha mondom! – szólt fel komolyan.
- Most éppen mi nem tetszik? – érdeklődött, miközben lejött a lépcsőn.
- Nem megmondtam, hogy hagyd ott ezt a rongyos babát?! – tekintett rá mérgesen, két kezét derekára téve. – Eszméletlen, hogy sosem csinálod azt, amire kérlek! Olyan makacs vagy, mint…
- De hát nem is én hoztam haza! – förmedt rá öccse, miután döbbenten vette észre, hogy a baba a komódon ült.
- Na ne mond, akkor mégis hogyan került ide? – faggatta türelmetlenül.
- Mondom, hogy nem én voltam!
- Szerintem meg nem mondasz igazat.
- Ért már meg, hogy nem én voltam! – üvöltötte Matt.
- Hallgass! – kiabálta – És nehogy azt hidd, hogy ennyivel megúsztad, azonnal fogod magad és visszaviszed oda, ahol találtad! – parancsolta neki. – Megértetted? Indulás! – amint elhagyta az utolsó mondata is a száját, már meg is bánta azt, hogy ennyire kemény volt öccséhez, akinek a szemeiben könnyek jelentek meg, de a fiú szótlanul engedelmeskedett nővérének. – Öcsi… - kezdte volna halkan és szomorúan bocsánat kérését, ám ekkor testvére már felment az emeletre.

Késő éjjel, mikor már mindenki az igazak álmát aludta, a telefon egyszer csak megszólalt a folyosón. Natasha kómás fejjel felült az emeletes ágyán, majd belelépett papucsába. Öccse nem ébredt fel a csörgésre, mélyen aludt az ágy második fokán, nővére aludt mindig lent, mert utált lépcsőt mászni, hogy feljusson az ágy tetejére, ellentétben Mattel, aki imádta ezt. Halk léptekkel lement, hogy felvegye a telefont, édesapja sem ébredt fel a csörgésre, nagyon fáradt lehetett, ha még ezt sem hallotta meg. Hideg csapja meg Natasha arcát és végig fut egész testén a hideg, a villanyt nem kapcsolja fel, majd felveszi a kagylót:
- Halló, tessék, ki beszél? – kérdezte fáradt hangon.
Nem szólalt meg senki a vonal másik oldalán, de a lány még nem ette le, várt egy kicsit, majd mikor megunta a várakozást és le akarta tenni, egy kislány hangja hallatszott a telefonban:
- Szia, Mary vagyok, játsszál velem! Itt vagyok a szeméttelepnél. – mondta vidáman, majd letette.
Natasha csodálkozott, azután pedig letette ő is és mit sem törődve a hívással elindult vissza az emeletre, ám ekkor megint megszólalt a telefon.
- Halló, tessék, itt Natasha beszél.
- Itt megint Mary, a bolt sarkánál vagyok. – szólt ugyan az a hang, mint az előbb, majd megint letette.

Natasha már kicsit mérgesen tette le a kagylót és megfordult, de megint felcsörrent a telefon. Az ember ilyenkor rég kihúzta volna, hogy nyugta legyen, de ő túl álmos volt, ahhoz, hogy észszerűen gondolkodjon ilyen késő éjjel.
- Halló, tessék, most már kezd elegem lenni! – förmedt rá.
- Mary vagyok. Éppen most érkeztem meg a házatok elé. – újból letette.
Erre a mondatra már kicsit kitisztult a feje és nem volt benne biztos, hogy vissza kéne tenni a kagylót a helyére, de mégis megtette. Abban a pillanatban, amint letette, már csörgött is és bátortalanul szólt bele:
- Halló, tessék?
- Mary vagyok, már itt is vagyok, pont mögötted. – Natasha azonnal megfordult, de a sötéttől nem látott semmit, ekkor a vonalban nevetés tört ki – Nem arra, a másik irányban. – közölte vele vidáman, majd megint kacagott egy kicsit, mialatt a megrémült lány lassan körülnézett a folyosón és az egyik sarokban homályosan meglátta tőle pár méterre a játék babát, amit öccse hazahozott. – Igen, pont arra. Szia, Mary vagyok! Játsszál velem egy kicsit! – kérte, de Natasha kiejtette a kezéből a kagylót és fogait összeszorítva a félelemtől, ő maga is elesett és a földre huppant.
Ekkor kinyílt egy ajtó és Natasha apja felkapcsolta a villanyt, majd meglátta lányát a félelemtől reszketve az egyik sarokban, szembe vele pár méterre egy játék babával.
- Hát te meg mit csinálsz itt ilyenkor kislányom? – kérdezte meglepődve.
- Nézd… ott, az…az…
James oda sétált, amerre mutatott lánya és felvette a játék babát és döbbenten bámulta, mi lehet a baj vele:
- De hiszen ez csak egy játék baba. Mi a gond?
- Nem, nagyon tévedsz! Az nem csak egy játék baba, ez az izé felhívott telefonon. – magyarázta rémülten.
A lépcsőn most Matt jelent meg, törölgetve szemét, majd észrevette, hogy apja kezében ott volt a baba és már védekezően szólalt meg:
- De hát nem én voltam! Nem tehetek róla, hogy megint itt van, visszavittem a szeméttelepre.
- Ne haragudj, hogy felébresztettünk Matt, de miről beszélsz? – értetlenkedett James.

Natasha fejében hírtelen lejátszódott a beszélgetés első szavai: „Mary vagyok… itt vagyok a szeméttelepen.”
- Apa, könyörgöm, dobd ki! – esedezett halálra rémülve.
- Rendben van. – nem tudta mire vélni a dolgot, de sejtette, hogy ettől, mindkét gyereke megnyugszik majd, ezért kivitte a kukába.
Mindhárman visszamentek aludni, de csak Natasha nem tudott rendesen pihenni, egész éjjel rettegett, hogy újból megcsörren a telefon vagy, hogy ha kinyitja a szemét ott fog mellette állni a baba.
Másnap reggel nagyon fáradtan és álmosan kelt fel Natasha, de el tudott aludni legalább és nem történt semmi baj az este. Az iskolába öccsével ment, mint minden reggel, majd mikor beértek elváltak útjaik. Natasha az osztályterembe érve meglátta barátait, kiknek azonnal elmesélte a tegnap éjjel történteket. William táltott szájjal hallgatta végig a még mindig rémült lány szavait, de Patrick az egészet hihetetlennek találta.
- Ez eddig világos és mi lett utána a babával? – kérdezte Patrick.
- Megkértem apát, hogy dobja ki, aztán visszafeküdtem aludni. – mesélte Natasha.
- De miért kellett kidobni szerencsétlent? Szerinted, hogy eshetett ez az öcsédnek? – hordta le Patrick.
- Mi? – döbbent meg
- Remélem azért bocsánatot kértetek tőle, ha már így sikerült bele taposni a lelkébe.

Váratlanul megszólalt a hangosbemondó, ez reggel, becsöngetés előtt pár perccel nem túl szokványos, de feszült figyelemmel hallgatta mindenki, amint egy női, gépi hang beszélni kezdett: Natasha Taylor az 5. c-ből azonnal jelenjen meg a tanári szobában! Natasha Taylor sürgősen jelenjen meg a tanári szobában, ha az iskolában tartózkodik! Natasha meglepődött, hogy vajon mit akarhatnak tőle, de szó nélkül felállt és elindult, ahogy kérték tőle. Mikor odaért az ajtóhoz bekopogott, majd benyitott a nagyszobába, ahol a sok tanár nyüzsgölődött, mint a pók a falon. Senki sem vett tudomást, hogy az egyik diákjuk éppen ott áll bambul maga elé, majd megunva a várakozást hangosan megszólalt:
- Jó napot kívánok!
- Itt vagy tehát. – állt meg előtte egy magas, vékony, fiatal tanárnő – Valaki telefonon keres téged. Ott találod azon az asztalon. – mutatta meg neki, majd tovább ment.
Natasha oda ballagott, azután pedig felvette a kagylót, egy ismerős hang szólt bele:
- Halló itt Natasha Taylor beszél. Bocsánat, de csak most értem ide a…
- Én Mary vagyok. – a lánynak földbe gyökerezett a lába a gyerek hang hallatán, aki tegnap is felhívta - Itt vagyok nem messze tőled, gondoltam játszhatnánk egy kicsit.

Nem hallgatta tovább, és szó nélkül lecsapta a telefont rémülten és levegő után kapkodva, erre a tanáriban lévő emberek felfigyeltek. Natasha körül nézett, majd lassan hátrálni kezdett az ajtó felé, ám megint megcsörrent a telefon. Nem is egy, hanem az összes telefon, ami a teremben volt és fülsüketítő zaj keletkezett. Ezt már nem bírta tovább és kirohant a folyosóra, de nem állt meg, futott tovább még ő maga sem tudta, hogy hová bújhatna el. Két barátja hangját halotta csak meg, miközben rohant:
- Natasha! Hé várjál meg minket, mi történt? – ordított utána Patrick és William, de hiába, erre sem lassított.

Egyre jobban lihegett a fáradtságtól, de ez nem érdekelte, gondolatait Mary foglalta le, hogy vajon mit akarhat tőle, és miért hívogatja állandóan. Alig páran voltak már csak a folyosón, de mind megbámulták Natasha-t, jobbra egy ajtót látott meg és kivágta azt, majd felrohant a lépcsőn, közben Patrick és William követte őt.
A tetőre ment fel, hogy szívjon egy kis friss levegőt, és nyugta legyen. Kifújta magát és neki dőlt a falnak, arcát lesütve nézte a talajt, aztán néhány pillanat múlva megjelentek a fiúk és aggódva kérdezgették:
- Mi a fene történt veled?
- Mi a baj? Mond el!
- Megint ő hívott! – mondta rekedten, de még mindig nem emelte fel a fejét. – Mary volt az.
- Micsoda? – döbbentek meg.
- Megharagudott rám, amiért nem engedtem Mattnek, hogy haza hozza, és most üldöz. – sopánkodott.
- De hisz nem tudhattad, hogy ez fog történni. Hány olyan játék babát láttál mostanság, ami felhív téged telefonon? Nem a te hibád… ez biztos valami átok vagy… vagy… - próbálta nyugtatni Patrick.
- Vagy egy szellem! – motyogta megrémülve William.
- Ne hülyéskedj már! Szellemek nem léteznek, legfeljebb a hülye álmaidban! Nem is biztos, hogy egyáltalán ez a Mary egy játék baba. Lehet, hogy egy kis buta kölyök, aki viccelődni akar… - elmélkedett Patrick.
- Nem! Tudom, hogy a játék baba az! – fakadt ki Natasha.
- Halló, tessék? – vette fel mobilját William, mert érezte, hogy rezeg a zsebében.
- Mary vagyok. Épp az iskolátok tetején vagyok, játszhatnánk egy kicsit! – mondta a vonal másik oldalán a már ismerős gyerek hang, majd letette a telefont.

Mindhárman hallották, hogy Mary volt az és már a két fiú is kezdett félni és Natasha felé hátráltak, mialatt a tetőt kutatták. Natasha fejét fogva legugolt és becsukta a szemét, teljesen elvesztette már minden bátorságát és a fiúk is bizonytalanok lettek.
- Nem! Nem, ezt már nem bírom tovább! – szipogta Natasha.
- Azt mondta, hogy a tetőn van? – kérdezte Patrick, ki érezte, hogy a félelem eluralkodik rajta is.
- Iiigggeeennnn… - reszketett William.
Néma csend következett, lihegésüket hallották és a szél süvítését, semmi mást. Hírtelen megszólalt a hangos csengő, mert becsengettek és mindhárman elkiáltották magukat, annyira megijedtek. Ekkor váratlanul kinyílt az ajtó és egy magas, mogorva férfi lépett a gyerekek elé, kiknek az arcukra ráfagyott a félelem. Mély bár meglepően kedves hangján megszólította őket:
- Hello! Ti meg mit csináltok itt? – érdeklődött meglepődve.
- Hát izé… mi csak… - habogta William.
- Mindegy, ezt most hagyjuk. Natasha! Téged kerestelek már mindenhol, felhívott az édesapád pár perccel ezelőtt, hogy adjam át azt az üzenetet, hogy nem tud este haza menni, mert egy nagyon fontos tárgyalása lesz, és muszáj elmennie két napra, addig a kisöcséddel egyedül lesztek, de siet majd haza.
- Tanár úr. – könnyebbült meg Patrick.
- Most pedig azonnal menjetek be órára! – figyelmeztette őket szigorú tekintettel – Remélem nem itt akartátok ellógni az első órát, mert akkor komoly büntetésre számíthattok! – folytatta tovább, miközben a gyerekek az ajtóhoz mentek.
- Dehogy is tanár úr! Mi csak kicsit levegőztünk, már épp indultunk volna. – mentegetőzött William.
- Jól van, tudom, hogy ti nem vagytok olyan elcsavargó típusok. – Csak menjetek be a terembe és mondjátok meg a kollégának, hogy én tartottalak fel titeket. – ajánlotta fel kedvesen.
- Köszönjük tanár úr, és elnézést kérünk! – sütötte le a fejét Natasha, de nem azért, amiért visszaéltek a bizalommal, hanem mert még mindig Mary járt a fejében.
Miután eltűntek a tetőről, ahova mindig szabad volt felmenni a diákoknak, mert biztonságos volt és még a kilátás is gyönyörű volt, azután, nem vehették észre, hogy az ajtó felett ott ült egész végig Mary és az üres és hideg tekintetével bámult maga elé.

A nap lassan telt el, ez még rosszabb volt Natashanak és barátainak, hisz minél előbb haza akartak érni, bár Natasha a világból akart kirohanni, hogy megszabaduljon végre a gonosz játék babától, amiről még mindig nem tudták, hogy micsoda valójában. Az utolsó óráról való kicsingetés után a diákok rohanni kezdtek a szekrényükhöz, hogy minél gyorsabban kijussanak a suliból. Egyedül Natasha nem sietett sehova, majd mikor barátai meglátták milyen rossz hangulatban van, oda mentek hozzá.
- Natasha hogy érzed magad? – kérdezte Patrick.
- Ne aggódj! – szólt közbe William, mielőtt még a lány válaszolhatott volna – Együtt maradunk és akkor nem lesz semmi gond! – próbálta nyugtatni.
- De mindenhol őt látom, ha nyitva van a szemem, ha csukva, az ő arca mosolyog rám, mintha csak idegesíteni akarna. – borult ki Natasha.
- Nővérkém! – üvöltötte Matt a folyosó végéről, mire mind hárman hátra néztek. Matt rohant feléjük mosolyogva, legalább neki jó napja volt. – Natasha! Most mondta George tanár úr, hogy apa azt üzente nekünk, hogy nem lesz otthon ma este, mert elment valami fontos tárgyalásra vagy mire. Ez igaz? – kérdezte érdeklődve.
- Igen, de ne aggódj, nem először nem jön haza estére, jól megleszünk mi ketten! – bíztatta öccsét, pedig valójában most még jobban reszketett és félt Marytől, de ezt megpróbálta nem kimutatni, nehogy Matt megijedjen vagy elbizonytalanodjon. Erősnek és határozottnak akarta, hogy lássák a barátai is, nem szeretett volna előttük egy gyáva nyúlnak tűnni. Ez sikerült volna neki, ám ekkor mindent elrontott a játék baba, ami most ott pihent velük szembe az egyik széken. – Ezt nem hiszem el! – omlott össze egy pillanatra, utána viszont harag öntötte el a szívét és hangosan felcsattant – Most már elég legyen! Elegem van ebből a babából, tűnjön el az életemből!
- Hé, ez meg hogy került ide? – kapta fel a fejét Patrick.
- Szóval ez lenne az a játék baba? – kérdezte ijedten William.

Pár percig farkas szemet néztek vele, az emberek lassan eltűntek a folyosóról és már csak ők álltak ott, mintha bebetonozták volna őket. Váratlanul egy idős takarítónő jelent meg egy szemetes zacskóval a kezében és megállt Mary előtt.
- Ez a tiétek? – kérdezte a gyerekektől.
- Nem! – csattant fel Matt, aki a félelemtől átkarolta Natasha derekát.
- Akkor kidobom.
- Elnézést! – szólalt meg Patrick – A szeméttelepre kerül majd ez a sok vacak?
- Nem, ezek eltüzelhető szemetek, el fogjuk égetni mind. – mondta meglepődve, nem tudta, hogy miért olyan fontos ez, de gyorsan túl jutott ezen és tovább állt.
- Halottad? Elégetik! – bíztatta Patrick Natashara nézve.
- De mikor, most azonnal el kéne, akkor végre vége lenne ennek a rémálomnak. – még mindig bizonytalan volt.
- Vége is lesz! – nyugtatta meg és mélyen a szemébe nézett.
- Haza mehetünk már? – törte meg a csendet Matt.
- Igen. Haza megyünk! – határozta el magát Natasha, már jobban érezte kicsivel magát.
- Tudjátok mit? Menjünk el együtt moziba, az most jót fog tenni higgyétek el. – vette fel az ötletet William.
- Igazán jó ötlet fafej, a moziban sötét van és ilyen lelki állapotban tényleg jót tesz, ha moziba megyünk, ahol bármi megtörténhet, minden kis zajra a frász jöhet ránk.
- Jól fogjuk érezni magunkat, beülünk egy jó kis vígjátékra! Susant és elhívjuk! – William tudta, hogy Patrick fülig szerelmes Susanba és ha ő is menne, Patrick azonnal támogatná az ötletét.
- Susan? – álmodozott. – Rendben van, meggyőztél!
- Natasha? – nézett rá kérdőn William.
- Jó. Rendben van.
- Akkor ezt megtárgyaltuk. – örült neki, még saját magát is megnyugtatta ezzel a hírtelen jött tippjével.
- Na indulunk már? – kérdezte feszülten Patrick, be lett sózva, amint megtudta, hogy Susant és elhívják.

Végül elmentek mind a négyen haza és megbeszéltek egy időpontot, hogy mikor és hol találkozzanak. Késő délután már mindegyikük ott volt a mozi előtt, kivéve Susant, őt még az nap nem is látták. Patrick egyre türelmetlenebb lett és fel-alá járkált percenként kérdezve, mennyi idő van:
- Mennyi idő van? – érdeklődött türelmetlenül.
- Fél perccel több, mint volt. – mondta egyre fáradtabban William. Hírtelen rezegni kezdett a telefonja, majd felvette, pár szólt váltott az illetővel, azután Patrickre nézett. – Susan volt az és mondta, hogy sajnálja, de nem tud eljönni.
- Mi? Ez biztos? – torpant meg a fiú.
- Igen.
- Ezt nem hiszem el. – szomorkodott és egyben bosszankodott is.
- De üdvözöl minket, főleg téged! – ütögette meg barátja vállát, aki ettől teljesen fellelkesült.
- Komolyan ezt mondta?
- Hát persze. – valójában csak simán üdvözölte mind a négyüket, de William gondolta, ha kiemeli, hogy haverját főleg üdvözli, akkor sokkal jobb kedvre derül.

Nem vártak tovább és bementek a terembe és megnéztek egy vígjátékot, ahogy tervezték. Tényleg jó volt, és arra a másfél órára el is feledték, hogy a napokban mi történt. Mikor vége lett, kijöttek és elváltak útjaik, Natasha és öccse együtt ballagtak haza, hogy egy jót pihenjenek és vacsorázzanak.
Már nagyon sötét volt, az óra pont este hét órát mutatott, Matt vidáman tört be a folyosóra, amikor megérkeztek:
- Hú de jó, hogy megjöttünk! – gyorsan levetette cipőjét és már rohant is a szobájába.
- Hello öcsi, aludj jól! – szólt utána az ajtóban állva. Natasha fáradt volt és éhes, egy jó zuhanyra vágyott és egy kiadós vacsorára, ám hírtelen úgy érezte, hogy valaki figyeli, hamar rájött, hogy nem csak képzelődik – Te meg miért bujkálsz?
- Nem bujkálok. – lépett elő Patrick.
- Mit keresel itt ilyenkor?
- Hát… én csak, azért jöttem… - magyarázkodott, de váratlanul megcsörrent a telefon – Fel kellene venned, lehet, hogy a papád az. – nyugtatta, mert látta, hogy összerezzent a félelemtől a lány és Matt is oda rohant nővéréhez.
- Igen, lehet. – nyögte ki.
Lassan elindult a telefonhoz, de mielőtt még odaért volna az üzenetrögzítő felvette és a telefonáló rá is mondta, amit akart így mindhárman tisztán hallották a kislány hangját:
- Mary vagyok. Itt állok a buszmegállónál, nincs kedvetek játszani?
Natasha szemeiben könnyek gyűltek össze és már majdnem sírni kezdett, ám Patrick hangosan rászólt:
- Nehogy sírni kezd nekem! Most nincs idő sírásra! Menjünk innen gyorsan!
- Na de… - szipogta a lány.
- Nem lesz baj, nyugodjunk meg! – határozta el magát a fiú, majd megragadta barátja karját és húzni kezdte maga után. Matt sem maradt le, utánuk rohant, át a kihalt városon. Nem soká eljutottak egy nagy csarnokszerűséghez, de távol, kint a város szélén az erdő közelében állt, elhagyatottan. Belül teljesen üres volt, csak néhány bordásfal állt, pár szekrény és elrongyolódott labdák a sarokban. A lámpák nem égtek, csak a Hold fénye világította meg a nagy termet. – Ez az, gyorsan, befelé!
- Mi ez a hely? – nézett körül meglepődve Natasha, de hangjában a reménytelenség c

Oldal: Rémtörténetek
Állatos képek, cuki képek, ijesztő sztorik és mindenféle! - © 2008 - 2024 - maszika.hupont.hu

Ingyen weblap készítés, korlátlan tárhely és képfeltöltés, saját honlap, ingyen weblap.

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat